proza

A csoport az óvóhelyen kapott elhelyezést, a Tisza-pályaudvar közelében, avval a különös feladattal, hogy ők őrizzék a már megrakott szerelvényt. Látszólag semmiben nem különbözött a szokásostól. A vagonok egy részében címzett, fehér zsákok tömörültek. Minden eshetőségre számítva, gondosan, alapos munkával összevarrott zsákok. Duzzadt, szürke, fehér zsákok. A szerelvény nagyobbik részében szétszerelt gépek, berendezések kaptak helyet.

A csoport semmit nem tudott még erről. Húszan voltak. Késő délután értek az óvóhelyre.

- Megérkeztünk - mondta a tizedes. - Pakoljanak le, a többit majd reggel!

Igazából nem tudom, valakit is érdekelne, hogy a kutyasorsom nekem máshogyan vagyis ekképpen alakult. Nem emlékszem arra, ha valaki őszinte szeretettel hívott volna asztala mellé, de bárki legkisebb hízelgő színleléseinek ugyanannyiszor dőltem be. Volt, amikor a hívó szinte azonnal cselvetéssé lett vagy ütéssel adták tudtomra, hogy az ember akármilyen gyámoltalan, magában azt hiszi, hogy a leghatalmasabb. Pedig éjjel a legkisebb neszre is összerándul az ina, a félelemtől messze bűzlik a térdhajlata. A gyermeki simogatás és a felnőttek belém rúgása egyaránt nem hiányzott, a hívás és a szalajtás egy helyen voltak. Nem mindig tudom, miért állok itt. Csak tudom, hogy nekem valaki, valahol és valamiért rám hagyta: Neked itt kell várnod és lenne d a következő kinyilatkoztatásig. Van, amikor nem szolgálati érdek. Állok itt a lépcső sarkán s várom, hogy valaki valamit tegyen a tálamra. Mert a szokásos keresek - találomra én is mehetnék, de a bolondságaikban kiismerhetetlen emberek azt okoskodták ki, a munkáshét valószerűen két részből áll. Mikor a dologhelyen vannak, amikor nincsenek. Mikor itt vannak, az sem éppen csak munka. Egyik harmadában többnyire dolgozgatnak, pihennek a másik harmadában, s az utolsó harmadban csak szórakoznak. Emberre jól kigondolták, velem másképp van, erre senki sem gondolt eddig. Naponta, nekem ez érvénytelen, rám nem vonatkozik.

Józsi szédelegve lép ki háza udvaráról. A kapu nyikorgása még el sem halkul, amikor nyomába mán egy sereg liba nyújtogassa a nyakát, szipogva futna utána, ha ő mérgibe közéjik nem rúgna hosszú, szürke nadrágba bújtatott lábaival:

- Hogy vinne el a kánya, s ütne belétek az istennyila, még tünektek es rajtam kell kitőtenetek gágogó természeteteket. – Azok csak nem ojjan ijedősök, csak közelebb merészkednek, amint aztot lássák, hogy az ember lába a fődet megérintette. – Nem úgy van az komácskáim – mérgelődik tovább s megfogja egyik lúd fejit, tengelye körül forogni kezd a szerencsétlen állattal együtt, s amikor mán ő es szédülni kezd jó messzire hajítsa a sziszegő zsákmányát.

- Oszt ennyi vót, látád-e te ocsmány lábosbavaló!

Mán négy vagy öt álló napja ki sem mozdult otthonról. Megelégelte s lesz, ami lesz, ő elemenyen a kocsmába, mer erősen hiányzott egy decinyi kevert vagy valamiféle jó erős pájinka, hogy látott vóna szebb világot az es, aki kitalálta, hogy a szesz erősen jót teszen a férfiembernek főleg, ha annak lelki búbánata vagyon.

Józsinak vala. Mégpedig nagy.

Falun töltöttünk pár napot, szülőfalun, ahol majd minden házban van jó ismerős, barát, rokon. Sétáltunk a gyerekkel, nagyokat köszöntünk a kapuk előtti padon ülő, fejkendős néniknek, elfogadtuk az idős asztalosmestertől a mézédes körtét, majd hosszan beszélgettünk az erdésszel gombákról, áfonyákról, s a kisvirágú füzike megannyi jótékony hatásáról.

Az egyik ház előtt tehénszag csapta meg az orrom, eszembe juttatva a kék sajtárba, vékony ívben csurgó meleg tej illatát. Nagyanyám egy mázatlan cserépkancsóba mindig kitöltött egy litert: három nap múlva kiváló aludttej lett abból, a tetején

12. fejezet

Hempereg a fűben a szomszéd hatalmas bernáthegyi kutyája, játékos vinnyogás és férfihangok nevetése hallatszik át a kerítésen. Kata folyamatosan jön-megy a ház és a kerti kút között, befőttes üvegek sokasága, kosarakban gyümölcs, sorban, ahogy a dolga szerint kell, előkészítve. Hűségesen követi a kutya, néha kicsit a nő lábára lép, és ha szeme találkozik a asszonyéval, oldalra pillant, mintha mondaná: hallod? Ezek most ott játszanak!

Kata sóhajtva ül le a fatuskóra, és elkezdi az üvegmosást.

Jó a már órányi csend, a kerítés túloldalán elhaladó néhány

járókelőn kívül semmi. A forgalmas, tényleges városi zaj messze, a kertes övezetben ritkán halad át jármű ezekben az órákban.

A kutya elhever az udvar füvében néhány lépésre az asszonytól, aztán egyszerre a kapuhoz megy, az iménti csapódás a szomszédék kapujának hangja volt, és valaki erre felé tart.

Elég bizonytalan a lépés üteme. Alig leng a szél, de Kata érzi a cigaretta és a sör szagát a háta mögül. Torokköszörülés, egy kiköpés oldalra, és rögtön utána; — Már bocsánat! — és sóhajtva támaszkodik a rácskerítés túloldalának Boros Robi.

— Hallom, kint vagy. Mán eluntam ezt a süketelést. Meg egyébként is, ez a Pepi úgy be van rúgva, hogy az na! — vár és nézi, hogy Kata szól-e valamit. De az hallgat.

Történt egyszer, hogy az öreg bölcs, midőn elhagyatott tájékokon járt gondolataiban elmélyedve, megpillantott egy házat. S mivel igen megszomjazott útja során, betért e házba, remélve, hogy szomját enyhíteni tudja. A gazda jó szívvel fogadta, leültette s eléje tett egy pohár vizet, hogy igyék. Mikor kiitta az öreg bölcs a vizet, így szólt: „Mit keresel te itt, távol az emberektől?” „A tisztaságot keresem. Aszkétaként élek már évek óta.” „És mi késztetett téged erre? – kérdezte tőle a bölcs. „Azelőtt bűnös és kicsapongó életet éltem: az alkohol rabja voltam.” „S most már úgy gondolod, hogy szabad vagy?” „Ó, hát persze, hiszen idejét sem tudom, mikor voltam utoljára részeg” – mondta büszkén az aszkéta. Erre a bölcs így válaszolt: „Bizony én úgy látom, hogy mocskosabb vagy te a legmocskosabb részegnél, tisztátalanabb minden kicsapongónál és ostobább az ostobánál! Amit te tisztaságnak mondasz: félelem, életmódod a menekülők életmódja!”

Az aszkéta legyűrte a benne felgyülemlő haragot, amely az öreggel szemben támadt és megkérdezte: „Ugyan miért mondod ezt?” „Ugyan miért kérdezed ezt?” – felelt a bölcs. „Hiszen nem méretett meg a te tisztaságod az igazság mérlegén. S így előttem tisztaságodnak nincs becsülete. Menj hát vissza az emberek közé és élj a kicsapongók és a részegesek között három éven át! Naponta háromszor térj be városod legsötétebb lebujába és ülj ott fél órát minden alkalommal! Jegyezd meg, hogy mást nem ihatsz soha, csupán csak egyetlen pohár vizet. Ha ezt három esztendőn át meg tudod tartani, úgy mondjon engem mindenki bolondnak, amiért az imént becsmérelni merészeltelek és nevezzenek téged a legigazabb aszkétának! Mert tudd meg, nem az az erős és bölcs, aki nem hagy magának lehetőséget a választásra, hanem az, aki ezer dolog közül képes kiválasztani az egyetlen jót!”

Azzal az öreg bölcs felállt, megköszönvén a vizet, majd eltávozott, hogy ő maga is visszatérjen az emberekhez.

***